A Móricz nyerte a Kapospont Kupát

Nyomtatás

Share

Véget ért az idei Kapospont Kupa, melyet a Sportpálya 2004 Egyesület rendezett meg, immáron hatodik alkalommal. Ismét új győztest avattak a rendezők, hiszen a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola még sohasem nyerte meg a kupát, sőt, még soha nem jutott tovább a csoportjából sem. Ezúttal remek teljesítményt nyújtottak a „mezgazosok”. Az elődöntőben nagy csatában győzték le a Széchenyi csapatát, amely szintén jó eséllyel pályázott a végső győzelemre is.

 

Képtárak:

:: >> 1 << ::

:: >> 2 << ::

:: >> 3 << ::

:: >> 4 << ::

A másik ágon a Munkácsy magabiztosan verte az Eötvös együttesét, így következhetett a bronzmérkőzés, majd a döntő. A harmadik helyért kiírt találkozón a motiválatlannak tűnő Széchenyi végül nagy verést kapott, a dobogóra tehát az Eötvös állhatott fel először. A fináléban aztán még nagyobb meglepetés született, a Móricz kiváló támadó teljesítménnyel 5-1-re verte a Munkácsyt, és így története során először elhódította a Kapospont Kupát. A gólkirályi címet a 10-10 gólos Nádori és Balása előtt az Eötvös diákja, Kuti Krisztián szerezte meg, 14 találattal, a legjobb kapusnak pedig a Munkácsy tanulóját, Tulipán Bálintot választották a szervezők.

Eredmények-Elődöntők: Széchenyi-Móricz 1-2
G.: Szegi, ill. Nádori, Balása
Munkácsy-Eötvös 4-1
G.: Weimann, Virág D. 2, Kordé, illetve Orosz

A 3.helyért: Eötvös-Széchenyi 9-1
G.: Kuti K. 5, Horváth B, Márton 2, Lukács, illetve Marton
Döntő: Munkácsy-Móricz 1-5
G.: Weimann, illetve Nádori 4, Bódis