Tizenöt csapat a Karácsony Kupán

Nyomtatás
Share

Két héttel a nagyszerűen sikerült Mikulás Kupa után szombaton ismét Szennába invitálja a kaposvári és a városkörnyéki kispályás csapatokat a Sportpálya 2004 Egyesület. A Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott tornára nem kellett noszogatni a csapatokat, hiszen pár nap alatt betelt a rendelkezésre álló 15 férőhely. A lebonyolításban semmi változás, tehát háromszor ötcsapatos csoporttokban folynak az előcsatározások. A csoport elsők rögtön az elődöntőbe jutnak, míg a másodikok közül, a rájátszásban derül majd ki, hogy mely gárda csatlakozhat negyedikként. A csoportmérkőzések reggel 8 órakor kezdődnek majd, a döntőt pedig 20.20 perctől rendezik majd meg.

A csoportbeosztások

A csoport: Zrínyi old but gold, Adrenalin FC, Somodor, Törpifjoncok, Heavenly Bartanders. B csoport: FC Kecelhegy, PIPELIFE FC, Piros Hetes, Csököly, Drink Team. C csoport: Unexpected, One Million, Sevilla Sekanál, Alibi FC, M-Car Autókereskedés.

Az egyesület következő tornája december 27-én a hagyományos M-Car Kupa lesz, aki szeretne jönni ide még van pár hely. Az Újévet pedig január 4-én kezdjük majd egy újabb szennai tornával. Mindkét eseményre várjuk a jelentkezéseket.