Beindult a Két Testvér Pizzéria

Nyomtatás

A Focivilág Kupa 18. fordulójában hosszú idő után többgólos győzelmet aratott a Két Testvér Pizzéria, a Kórház ellen hat gólt szereztek. Nagyarányú győzelmével továbbra is tapad az első két helyezettre a SZLAMB, amely ezúttal a Gépész Kadétoknak rúgott 10 gólt, pedig az elején hamar hátrányba került. Kapott gól nélkül győzött a Belo BT., a Liberi pedig igazi ki-ki meccset játszott a Rotondával, ahol egyetlen találat esett. A Pobjednik ezúttal játék nélkül jutott három ponthoz, mint ahogy a Somogy Sportja is.

Eredmények:

 

Belo BT – Cefre 6-0
Gól: Simon 2, Grabarics 2, Farkas, Márton
A találkozón a Belo csapata irányította a mérkőzést, de csak a 15. percben tudták bevenni a szívós Cefre kapuját. A fordulás után viszont tetszés szerint rúgta góljait a Belo, így ilyen arányban is megérdemelten nyertek a pörgős mérkőzésen.

Gépész Kadétok – SZLAMB  2-10
Gól: Schneider, Joós, ill. Marton 6, Ferenczy 2, Ágoston 2
Gyors Gépész gólra tudott reagálni a SZLAMB, amely gyors, pontos játékával folyamatosan őrölte fel ellenfelét. A Kadétok ugyan felvették a kesztyűt , de a nagyobb tudás az ellenfele győzelmét eredményezte.

Két Testvér Pizzéria- Kórház  6-2
Gól: Bunovácz 2, Troll, Domonkos, Horváth Z., öngól  ill. Verebélyi, Varga
Az első félidő vége előtt esett három gyors gól, így 2-1-es "pizzás" vezetéssel mentek szünetre a csapatok. A második félidőben a  gólratörőbb játékának köszönhetően a Két Testvér megnyerte a harcos, küzdős, sok helyzettel tarkított mérkőzést.

Liberi – Rotonda 0-1
Gól: Katona
Hajtós, pörgős mérkőzésen egyenlő erők küzdelmét láthattuk. A második félidő elején egy egyéni hiba miatt szerzett gólt a Rotonda csapata. Innentől átvette a játék irányítását a Liberi, folyamatosan dolgozták ki a helyzeteket, de csak kapufákig jutottak.

Somogy Sportja – Anonim 3-0 játék nélkül

Pobjednik – Völgye All Stars 3-0 játék nélkül

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

Belo BT.

16

16

0

0

121

-

19

48

2.

LisaEsther Rendezvényház

16

14

1

1

117

-

31

43

3.

SZLAMB

17

13

1

3

119

-

39

40

4.

Liberi

16

11

1

4

54

-

27

34

5.

Pobjednik

16

10

1

5

47

-

30

31

6.

Rotonda FC

16

10

1

5

56

-

57

31

7.

Cefre FC

16

7

2

7

60

-

51

23

8.

Somogy Sportja

17

5

1

11

50

-

89

16

9.

Két Testvér Pizzéria

16

5

0

11

38

-

83

15

10.

Gépész Kadétok

17

4

1

12

50

-

88

13

11.

Völgye All Stars

16

3

1

12

33

-

61

10

12.

Kórház

16

3

0

13

28

-

87

9

13.

Anonim

17

0

0

17

16

-

129

0

A következő forduló párosítása: 04.29. (hétfő) 18.15 Liberi-Pobjednik. 19.00 SZLAMB-Rotonda. 19.45 Cefre FC-Két Testvér Pizzéria. 20.30 LisaEsther Rendezvényház-Belo BT. 04.30. (kedd) 19.30 Kórház-Somogy Sportja. Szabadnapos: Völgye All Stars, Gépész Kadétok