Tízet rúgott az M-Car Bérautó

Nyomtatás

Csonka forduló volt a C csoportban, két csapat sem tudott kiállni, így két mérkőzésen játék nélkül kapták a három pontot a megjelenő csapatok. A Sim-Team továbbra is pontveszteség nélkül vezeti a csoport tabelláját. A Royal Fröccs harmadszor nyert zsinórban és már a hetedik helyre tornázta fel magát. A Bárány Fogadó rangadót nyerve szerezte meg a három pontot.

A Maker Autó-C csoport eredményei:

Adrenalin FC-Megmentők 3-0
Játék nélkül

Matracvarázs- Royal Fröccs 2-4
G.: Major, Vigh, ill. Mayer B. 2, Dervalics, Bogár.
A Matracvarázs kétgólos előnyre tett szert a találkozó elején, azonban a félidőre az ellenfél kiegyenlített. A Royal a második játékrészben kis szerencsével megfordították a mérkőzés állását, és az övék lett a három pont.

Pek-Snack Balatonátúszàs-Sim-Team 0-3
Játék nélkül

Igal SE- M-Car Bérautó 3-10
G.: Tanító 2, Sárközi, ill. Pápai 5, Magyar Cs. 2, Tollár, Dancs, Horváth.
Az első félidő közepéig volt egyenlő ellenfél az Igal alakulata, innentől kezdve az M-Car fokozatosan átvette a játék irányítását és magabiztosan győzött.

Bárány Fogadó-Somogy Sportja All Stars 5-3
G.: Horváth M. 4, Horváth R., ill. Sulyán, Spilák, Varga Z.
Az első játékrészben a Somogy Sportja egyenlő partner volt. A második játékrészben elhúzott a Bárány, az ellenfél még felzárkózott, de egyenlíteni nem tudott, így nem sikerült a pontszerzés.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

SIM Team

12

12

0

0

63

-

17

36

2.

M-Car Bérautó

12

10

1

1

67

-

23

31

3.

Somogy Sportja All Stars

12

8

0

4

50

-

44

24

4.

Bárány Fogadó

12

7

1

4

51

-

26

22

5.

Pek-Snack B.átúszás

12

5

0

7

31

-

43

15

6.

Matracvarázs

12

4

2

6

19

-

30

14

7.

Royal Fröccs

12

3

2

7

28

-

49

11

8.

Adrenalin FC

12

2

3

7

20

-

44

9

9.

Megmentők

12

2

1

9

25

-

54

7

10.

Igal SE

12

2

0

10

40

-

64

6

imageA következő forduló (04.19.) párosítása:16.45 Somogy Sportja All Stars-Megmentők, 17.30 M-Car Bérautó-Matracvarázs, 18.15 Bárány Fogadó-Pek Snack Balatonátúszás, 19.15 SIM Team-Igal SE, 20.00 Royal Fröccs-Adrenalin FC.