A Pofára SE sem úszta meg pontvesztés nélkül a WIN Team ellen

Nyomtatás

A 19. fordulót rendezték a Meiszterics Autósiskola Kupa kispályás labdarúgó bajnokságban. A nyitómérkőzésen a Zsíroskönyér FC könnyedén verte a Megmentőket, majd a Partner Kisáruház küzdelmes mérkőzésen bizonyult jobbnak, a Lechler Autófesték csapatánál.

 

Kaposvári kispályás labdarúgó bajnokság II.osztály. A várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott a Somogy Sportja-Investment derbi. Az első félidőben az Investment került előnybe, majd a fordulás után egyenlített ellenfelük. A rengeteg helyzetet elpuskázó Somogy Sportja ezzel el is lőtte puskaporát és az Investment jól használta ki az adódó lehetőségeit, így megérdemelten nyerte a sportszerű mérkőzést. A folytatásban a Kaposgép a Postás ellen, míg a Lakics Kft, a Monster Eagles ellen győzött gondmentesen. Az utolsó meccsen a WIN Team szerzett vezetést az éllovas ellen, sőt a gólon kívül még legalább öt ordító nagy helyzetet is kihasználatlanul hagytak. A fordulás után fordított a Pofára SE, majd egy gyors gólváltás után 3-2-re módosult az eredmény. A végére jött aztán a slussz poén, hiszen 25 másodperccel a vége előtt egyenlített a WIN Team, akik így a Lakics Kft, után a Pofára SE ellen is pontot tudtak szerezni.


A Meiszterics Autósiskola Kupa 19. fordulójának eredményei:


Zsíroskönyér FC-Megmentők 9-1
G.: Czeglédi 4, Szuhánszky 2, Valenta, Kővári, Rébay ill. Szita J.

Partner Kisáruház-Lechler Autófesték 6-3
G.: Hosszú B. 3, Nógely 2, Horváth R. ill. Lörincz P. 2, Lörincz E.

Somogy Sportja All Stars-Investment 1-4
G.: Kovács Z. ill. Varga D. 2, Konczlik, Martin.

Postás SE-Kaposgép 0-4
G.: ifj. Stier, Marics, Nagy V. 2

Lakics Kft-Monster Eagles 6-3
G.: Babai 3, Gazder, Sebestyén, öngól ill. Tarró 3

WIN Team-Pofára SE 3-3
G.: Harnos 3 ill. Guzmics 2, Nagy K.

A 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Pofára SE-Somogy Sportja All Stars 7-2
G.: Fónai 3, Nagy K. 2, Teruzzi, Fésűs ill. Márton Cs. 2

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

Pofára SE

19

16

1

2

103

-

37

49

2.

Lakics Kft.

19

15

3

1

91

-

34

48

3.

Zsíroskönyér FC

19

14

0

5

86

-

47

42

4.

Kaposgép

19

10

5

4

83

-

44

35

5.

Partner Kisáruház

19

9

5

5

64

-

49

32

6.

WIN Team

19

9

3

7

70

-

61

30

7.

Monster Eagles

19

9

2

8

95

-

79

29

8.

Somogy Sportja All Stars

19

6

2

11

44

-

68

20

9.

Investment

19

5

2

12

56

-

86

17

10.

Lechler Autófesték

19

3

2

14

53

-

97

11

11.

Postás SE

19

2

3

14

40

-

85

9

12.

Megmentők

19

1

2

16

42

-

140

5

 

imageA következő forduló (05.31.) párosítása:17.00 Pofára SE-Zsíroskönyér FC, 17.45 Megmentők-Lakics Kft, 18.30 Kaposgép-Somogy Sportja All Stars, 19.15 Monster Eagles-Partner Kisáruház, 20.00 Investment-WIN Team, 20.45 Postás SE-Lechler Autófesték.