Kaposvári kispályás labdarúgó bajnokság II.osztály A kilencedik fordulót rendezték a Meiszterics Autósiskola Kupa városi kispályás labdarúgó bajnokságban. A játéknap első mérkőzésén a Megmentők csapata nem tudta megakadályozni a Lakics Kft. fölényes sikerét. Babai Gábor a tizenhét lőtt gólból egymaga kilencet vállalt, így átvette a vezetést a góllövőlistán. A folytatásban aztán színvonalas „csörték” következtek.
Először a Parner Kisáruház és a Monster Eagles gárdája csapott össze egymással. A mérkőzésen egy góllal szinte végig utóbbi gárda vezetett, de komolyabb fölényt nem tudott kiharcolni a mérkőzésen. A végjátékban aztán egyenlített a Partner Kisáruház így igazságos döntetlennel ért véget a találkozó. Érdekes, változatos és nem utolsó sorsban fordulatos meccset hozott a Somogy Sportja és a Kaposgép összecsapása. Az első félidőben előbbi szerzett egy gólos vezetést, majd a fordulás után magára talált a Kaposgép és tíz perc leforgása alatt háromszor is mattolta a Somogy Sportja védelmét. A második játékrész derekán változtatott a Somogy Sportja és ezúttal most ők lőttek zsinórban hármat. A vége előtt aztán egyenlített a Kaposgép, így itt is maradt a látottak alapján igazságos döntetlen. A WIN Team gárdája esélyeshez méltó játékkal négy gólos előnyre tett szert az Investment ellen az első játékrészben. A fordulás után két gólra feljött az Investment, de ellenfelük közelebb már nem engedte őket. Győzelmével a WIN Team feljött a tabella negyedik helyére. A nap utolsó meccsén a második félidő derekáig 1-1-es döntetlenre állt a Guargumi és a Postás csapata. Ekkor szinte pillanatok alatt berámolt hármat a Guargumi és ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban.
Lakics Kft-Megmentők 17-1
G.: Babai 9, Dancs 2, Gelencsér 2, Gazder, Cser, Balázs B, Horváth M. ill. Gazdag.
Partner Kisáruház-Monster Eagles 4-4
G.: Simon 2, Horváth N, Horváth M. ill. Heizer 2, Horváth Á, Kurucz.
Somogy Sportja All Stars-Kaposgép 4-4
G.: Pajor P. 2, Horváth I, Varga T. ill. Nagy V. 2, Böröcz, Marics.
WIN Team 2010-Investment 6-3
G.: Harnos 2, Törő, Szorcsik, Kelemen, Tóth ill. Varga 2, Gulyás.
Guargumi-Postás SE 4-2
G.: Lörincz P. 2, Lörincz E, Sipos ill. Horváth L. 2.
A Zsíroskönyér-Pofára SE mérkőzést később rendezik.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. |
Pofára SE |
8 |
8 |
0 |
0 |
41 |
- |
9 |
24 |
2. |
Lakics Kft. |
9 |
7 |
2 |
0 |
49 |
- |
11 |
23 |
3. |
Zsíroskönyér FC |
8 |
6 |
0 |
2 |
37 |
- |
18 |
18 |
4. |
WIN Team 2010 |
9 |
5 |
0 |
4 |
44 |
- |
33 |
15 |
5. |
Partner Kisáruház |
9 |
4 |
3 |
2 |
30 |
- |
25 |
15 |
6. |
Kaposgép |
8 |
4 |
2 |
2 |
39 |
- |
15 |
14 |
7. |
Monster Eagles |
9 |
4 |
1 |
4 |
46 |
- |
35 |
13 |
8. |
Somogy Sportja All Stars |
9 |
3 |
1 |
5 |
24 |
- |
37 |
10 |
9. |
Investment |
9 |
2 |
1 |
6 |
22 |
- |
37 |
7 |
10. |
Postás SE |
9 |
2 |
0 |
7 |
18 |
- |
40 |
6 |
11. |
Guargumi |
8 |
1 |
1 |
6 |
17 |
- |
43 |
4 |
12. |
Megmentők |
9 |
0 |
1 |
8 |
20 |
- |
84 |
1 |
hilite img="images/labda.gif" title="A következő forduló (11.03) párosítása:" style="3"]16.30 Monster Eagles-Megmentők, 17.15 Kaposgép-WIN Team 2010, 18.00 Parnet Kisáruház-Postás SE, 18.45 Guargumi-Somogy Sportja All Stars, 19.30 Investment-Zsiroskönyér FC, 20.15 Pofára SE-Lakics Kft.[/hilite]
< Előző | Következő > |
---|