2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Football Fan az ezüst, a CD BOX pedig bronzérmes

 

A bajnokságot az Alibi FC nyerte

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna Az "amatőr" teremlabdarúgó bajnokság utolsó fordulójához érkezett. Az már az elmúlt héten eldőlt, hogy a bajnokságot az Alibi csapata nyerte. A bajnoki ezüst, a bronz és a gólkirályi cím várt gazdára. A Football Fan aztán tett róla, hogy mindkét cím hamar eldőljön, hiszen 13-2-re verték a Dr. Car Kft. csapatát, míg László Tamás hét góljával a gólkirályi címet is bezsebelte. A nap első találkozóján kemény mérkőzésen győzött a Kacsógép, a Mracsakó Mihály csapata ellen, így megszerezte a bajnokság negyedik helyezését, majd a Rákóczis szülők győztek könnyed játékkal a sereghajtó ellen. Középcsapatok mérkőzésén a WIN Team 2-0-ra legyőzte a Mark Tattoo gárdáját, így a középmezőny felső felében fejezte be a bajnokságot. A nap rangadója igazából már tétnélküli volt, hiszen a CD BOX-nak 12 góllal kellett volna vernie ellenfelét a második hely eléréséhez, ennek megfelelően jó derbi kerekedett a meccsből, mely igazságos pontosztozkodással zárult. Végül a bajnok Alibi könnyedén győzött a tartalékos VBK Somogy Sportja ellen. A mérkőzések után következett az eredményhirdetés, melyen a legjobbak kupával, érmekkel és értékes sportfelszerelésekkel gazdagodtak. A bajnokság gólkirálya László Tamás lett 29 találattal. (A bajnokság utolsó fordulójának képeit itt találjátok: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.817546644929427.1073741837.723386084345484&type=1)

Bajnok az Alibi

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A tízedik fordulót rendezték az amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A fordulóban két rangadó mérkőzésre is sor került, mely a végső helyezések szempontjából kiemelt jelentőséggel bírt. A forduló nyitómérkőzésén a hátsó régió két gárdája csapott össze. A találkozón egyik gárda sem törődött sokat a védekezéssel, így igazi gólfesztivál alakult ki, melyből a végén a Mark Tattoo került ki győztesen. A folytatásban következett az első derbi. A mérkőzés elején az Alibi játszott fölényben, de a helyzetek mind kimaradtak, a félidő vége előtt ráadásul egy ártalmatlan szituáció után, a Kacsógép szerezte meg a vezetést. A fordulás után, egy kihagyást azonnal megbüntetett az éllovas. A gól megtörte az addig kifogástalanul védekező Kacsógép játékosok figyelmét, kevésbé összpontosítottak, ráadásul ellenfelük ekkor már remekül használta ki helyzeteit, így a végén fölényes győzelemnek örülhetett. A folytatásban a WIN Team, egy nem túl „acélos” mérkőzésen verte a Marcskó Mihályt, majd a 80-as évek eszpresszó kiütötte az Adrenalin FC csapatát. Következett az újabb derbi. A mérkőzés elején a Football Fan szerzett két gólos előnyt, melyet előbb egalizált, majd a vezetést is átvette a CD BOX. Ezután már felválltva esetek a gólok, a végén maradt a döntetlen, ami az Alibi bajnoki címét is jelentette. A találkozó a bajnokság egyik legjobb mérkőzése volt. Az utolsó meccsen a VBK Somogy Sportja könnyedén nyert, a lelkes Dr. Car Kft. csapata ellen.

Kishíján eltékozolta négygólos előnyét a CD BOX

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A kilencedik fordulót rendezték az amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A játéknap nem hozott különösebb izgalmakat, hiszen az esélyesebb gárdák nyerték a mérkőzéseket. Egyetlen kivétel a CD BOX-VBK Somogy Sportja derbi, ahol a CD BOX már 4-0-ra vezetett a félidőben. A második játékrészben aztán feljött a Somogy Sportja sőt az utolsó pillanatban büntetőhöz is jutott, ami kimaradt, így ha szűken is, de győzött a CD BOX és továbbra is versenyben van az érmes helyezésért. A további mérkőzéseken már nem történt meglepetés, hiszen a tartalékos 80-as évek eszpresszó sima meccsen győzött a Rákóczis szülők ellen, de az Adrenalin FC is csak hat percig tudott ellenállni a Football Fan rohamainak. A középmezőny csapatainak derbijét a Mracskó Mihály nyerte a Mark Tatttoo ellen, míg az igazi kapusok nélkül játszó két gárda közül a kevesebbet hibázó Kacsógép győzedelmeskedett a Dr. Car Kft. ellen. A nap utolsó mérkőzésén ha nehezen is de győzött az Alibi a jól küzdő WIN Team ellen.

Fordulatos meccsen nyert rangadót a CD BOX

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A nyolcadik fordulót rendezték az amatőr terembajnokságban. A játéknap rangadóján, a félidőben még 1-0-ra vezetett a kilátástalan játékot mutató CD BOX ellen, a Kacsógép csapata. A látottak alapján, a legvakmerőbb fogadóiroda sem vállalt volna nagy kockázatot egy esetleges Kacsógép győzelmet favorizálva. A második játékrészben aztán megfordult a "világ" és ami az egyik oldalon jól működött az most összeomlott, míg a másikon pedig minden jóra fordult. Ezért szép játék a football. A másik rangadón az első félidő derekáig volt egál a meccs, aztán a csere nélkül játszó Football Fan beleerősített és simán verte a 80-as évek eszpresszó. A további mérkőzéseken a Rákóczis szülők simán verte a foghíjas összeállításban, csere nélkül játszó Mracskó Mihályt. A Dr. Car Kft. gárdája folytatta jó sorozatát, ezúttal is pontot szerezve továbbra is nyolcadikok a táblázaton. Az éllovas Alibinek igen-igen kemény perceket okozott a Mark Tattoo és csak nagy nehezen tudott nyerni a listavezető. A nap utolsó mérkőzésén a VBK Somogy Sportja esélyeshez méltó játékkal simán győzött a végig igen lelkesen küzdő sereghajtó ellen.

Fontos meccsen bukott a 80-as évek eszpresszó

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A hetedik fordulót rendezték az amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A forduló nyitómérkőzésén, a Kacsógép csapata könnyed játékkal verte az Adrenalin csapatát, majd a Football Fan-nak sem okozott gondot a Rákóczis szülők csapatának legyőzése. A CD BOX csapatának ezúttal nehezebb feladat jutott, ami a mérkőzésen be is igazolódott, hiszen nagy küzdelemben tudták legyőzni a középmezőnyhöz tartozó WIN Team gárdáját. A Dr. Car Kft. csapata az elmúlt heti győzelem után ezúttal sem maradt pont nélkül, értékes pontjukkal megközelítették a középmezőny első felét. A forduló rangadóján, az elmúlt heti fiaskó után ismét kikapott a 80-as évek eszpresszó, így igen eltávolodtak a közvetlen élmezőnytől. A VBK Somogy Sportja győzelmével ugyan egy kicsit szépített eddigi nem túl acélos teljesítményén, de céljuk már csak a középmezőny első felében való megkapaszkodás lehet. A nap utolsó találkozóján, az Alibi FC ismét gólfesztivált rendezett, amit ezúttal a Mracskó Mihály csapata bánhatott. A következő fordulóban ismét egy sorsdöntő rangadó következik, melyen a Kacsógép csapata a CD BOX gárdájával mérkőzik. A 80-as évek eszpresszónak is az utolsó esély következik, hiszen a Football Fan ellen csak győzelem esetén lehet esélyük a dobogós hely megszerzésére.

További cikkeink...

1. oldal / 3

Első
Előző
1