2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Ismételt az Intouchables a Mikulás Kupán

A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, a Sportpálya 2004 Egyesület a Somogy Megyei Szabadidősport Szövetséggel közösen rendezte meg a Mikulás Kupa teremlabdarúgó tornát. (Képek)

Ismételt az Intouchables a szennai Mikulás kupán

A szennai sportcsarnokban három csoportban, tizenöt csapat küzdött a végső siker eléréséért. Az első csoportban a FIFA és a Tsürhe látszott favoritnak. A csoport eredményei az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak, de a Bétbozütő gárdája alaposan megnehezítette a továbbjutók dolgát. A csoport rangadó ikszre végződött, így nagy tétje volt az utolsó mérkőzésnek. Amennyiben a Bétbozütő nyer, úgy továbbjuthat, viszont a FIFA csak akkor lehetett csoportelső, ha legalább 5 góllal legyőzi ellenfelét. A mérkőzés ennek szellemében végig izgalmasan alakult, és csak az utolsó pillanatban lőtte egyből az elődöntőbe magát a FIFA. A második csoportban már a harmadik meccs döntőnek bizonyult, hiszen a Kisgát FC két góllal verte a CD BOX-ot. A többi gárda is becsületesen küzdött, de a végső helyezésbe beleszólni már nem tudott. A harmadik csoportban kiemelkedett a Rákóczi játékosokra és a Győri ETO utánpótlás válogatottjára, Mayer Milánra épülő Intouchables csapata, ennek megfelelően minden ellenfelüket  magabiztosan le is győzték. A második, harmadik és negyedik helyen nagy csata alakult ki, egyetlen gólt sem adtak ingyen a csapatok. A flúgos futamban végül a Heavenly Bartanders jött ki győztesen és került a legjobb csoport másodikok közé. A középdöntőben a CD BOX némi meglepetésre legyőzte a Tsürhe csapatát, majd a Heavenly Bartanders gárdája ellen javított a Tsürhe. A középdöntő mindent eldöntő csörtéjében a CD BOX nagy csatában a Rákóczi egykori játékosának, Addo góljaival ikszre hozta a találkozót és így csatlakozott az elődöntő mezőnyéhez. Az első elődöntőben a FIFA minimális arányban Tóth Zoltán góljával verte a Kisgát FC-t, majd az Intouchables csak nyögvenyelősen tudott felülkerekedni a CD BOX csapatán. A harmadik helyért zajló meccset simán hozta a CD BOX, így folytatta tavaly megkezdett kiváló sorozatát, hiszen azokon a tornákon, melyeken elindultak, mindig bekerültek a legjobbak közé. A döntőben nagy csatára késztette a FIFA ellenfelét, de végül az Intouchables diadalmaskodott.

A-csoport eredményei: Kikaptunk SE-Bétbozütő 2-3 G.: Kishanti, Horváth M. ill. Répási 2, Varga Z. Tsürhe-One Million 6-1 G.: Neubauer 2, Richter, Kolumbán, Fila, Házi ill. Stángli. Kikaptunk SE-FIFA 1-4 G.: Horváth M. ill. Takács 2, Tóth, Kuti M. Tsürhe-Bétbozütő 3-1 G.: Kelemen, Házi, öngól ill. Posta P. One Million-FIFA 1-5 G.:  Nagy A. ill. Takács 2, Tóth, Kuti, Kárpáti. Kikaptunk SE- Tsürhe 1-5 G.: Horváth M. ill. Kelemen 2, Molnár, Házi, Kolumbán. Bétbozütő-One Million 7-3 G.: Varga Z. 4, Varga D. 3, ill. Nagy A. 2, Strángli. Tsürhe-FIFA 2-2 G.: Baksa, Kuti M. ill. Kelemen, Kolumbán. Kikaptunk SE-One Million 3-3 G.: Cser D, Nagy A, Stárngli ill. Szabó R, Horváth M. 2. Bétbozütő-FIFA 3-8 G.: Varga Z. 2, Répási ill. Kárpáti 3, Takács 2, Baksa, Kuti 2.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

FIFA 2005

4

3

1

0

19

-

7

10

2.

Tsürhe

4

3

1

0

16

-

5

10

3.

Bétbozütő

4

2

0

2

14

-

16

6

4.

One Million

4

1

0

3

8

-

21

3

5.

Kikaptunk SE

4

0

0

4

7

-

15

0

B csoport eredményei:  CD BOX-Bringóhintó 2-0 G.: Tollas, Soós B, Csököly-Zimány 3-1 G.: Tóth T, Bognár J. 2. ill. Slezák. CD BOX-Kisgát FC 0-2 G.: Varga T, Dékány. Csököly-Bringóhintó 1-4 G.: Tóth T. ill. Major 2, Papp, Bán. Zimány-Kisgát FC 1-7 G.: Golita ill. Nagy V. 2, Dékány 3, Varga T, Pajor G. CD BOX-Csököly 4-1 G.: Addo, Lukics, Kövy, Tollas ill. Bognár. Bringóhintó-Zimány 0-1 G.: Golita. Csököly-Kisgát FC 0-2 G.: Dékány, Pajor G. CD BOX-Zimány 4-1 G.: Slezák ill. Soós B, Addo, Tollas, Lukics. Bringóhintó-Kisgát FC 1-3 G.: Major ill. Dékány, Pajor G, Varga T.

B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Kisgát FC

4

4

0

0

14

-

2

12

2.

CD BOKSZ

4

3

0

1

10

-

4

9

3.

Bringóhintó

4

1

0

3

5

-

7

3

4.

Csököly

4

1

0

3

5

-

11

3

5.

Zimány

4

1

0

3

4

-

14

3

 

C csoport eredményei: Heavenly Bartanders-Intouchables 0-4 G.: Nagy K, Hadaró, Mayer Milán 2. Atletico Madrid-SIM Team 1-3 G.: Kolosi ill. Herbel, Pap, Szivai. Heavenly Bartanders-M-Car Autókereskedés 3-2 G.: Bogdánfi, Nemes, Kovács G. ill. Pápai 2. Atletico Madrid-Intouchables 1-9 G.: Kolosi ill. Mayer Milán 3, Hadaró 2, Nagy K. 2, Házi, Hampuk. SIM Team-M-Car Autókereskedés 4-2 G.: Böjte, Laczkó, Simon, Plajbász. ill. Magyar L, Jutai. Heavenly Bartanders-Atletico Madrid 4-1 G.: Pető, Nemes, Pallósi, Bogdánfi ill. Nagy G. Intouchables-SIM Team 6-1 G.: Házi B, Nagy K. 2, Mayer Milán 3, ill. Plajbász. Atletico Madrid-M-Car Autókereskedés 1-0 G.: Nagy G. Heavenly Bartanders-SIM Team 2-2 G.: Pető, Bogdánfi ill. Pap M, Böjte. Intouchables-M-Car Autókereskedés 4-1 G.: Mayer Milán 2, Nagy K, Mayer Márk ill. Jutai.

C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Intouchables

4

4

0

0

23

-

3

12

2.

Heavenly Bartanders

4

2

1

1

9

-

9

7

3.

SIM Team

4

2

1

1

10

-

11

7

4.

Atletico Madrid

4

1

0

3

4

-

16

3

5.

M-Car Autókereskedés

4

0

0

4

5

-

12

0

 

Középdöntők: Heavenly Bartanders-CD BOX 2-3 G.: Nagy G, Pető ill. Addo 3, Heavenly Bartanders-Tsürhe 3-1 G.: Kovács G, Bogdánfi 2 ill. Neubauer. Heavenly Bartanders-CD BOX 2-2 G.: Nagy G, Pető ill. Addo 3. Elődöntők: FIFA 2005-Kisgát FC 1-0 G.: Tóth Z., Intouchables-CD BOX 3-2 G.: Hampuk, Házi, Máyer Milán ill. Ágoston, Lukics.

Harmadik helyért: CD BOX-Kisgát FC 4-1 G.: Addo 2, Kövy, Lukics ill. Pajor P. Döntő: FIFA 2005-Intouchables 2-3 G.: Tóth Z. 2 ill. Hampuk 2, Mayer Milán

Különdíjasok-A torna legjobb kapusa: Varga Tamás (FIFA). Gólkirálya: Mayer Milán (Intouchables) lett 11 góllal