Az Irodagép Kupa tizenkettedik fordulójában a rangadónak kikiáltott Két Testvér Pizzéria – Bombardier Pub találkozó nem okozott csalódást, fordulatos, kemény, izgalmas mérkőzésen végül 4-2-re győzött a Két Testvér Pizzéria, ami azt jelenti, hogy a vesztes leszorult az első helyről. Ez az eredmény már a sorsdöntő csaták egyike volt, amelyek a bajnoki címről hivatottak dönteni. A Somogy Sportja kihasználta a megingást, és magabiztosan verte az Alibit, továbbá az is kapóra jött az újra élre álló Somogy Sportjának, hogy a MÁV Kollégium ismét csak döntetlent ért el, ezúttal az M-car Autókereskedéssel szemben. Gyakorlatilag már csak három bajnokesélyes maradt, a dobogósok, melyek közül az ezúttal taroló Hidromobil hiába győzött 11-2-re az Orci ellen, így is kisebb csodának kellene történnie ahhoz, hogy bajnok legyen, hiszen már csak három forduló van hátra, és négy pont a hátrány. Az alsóházi rangadón a Win Team magabiztosan verte a sereghajtót, az SM Kapos pedig remizett a Sepra FC-vel, pedig győzelme esetén egészen az ötödik helyig felkúszhatott volna. Az eredmények alakulása miatt a jövő heti Somogy Sportja –Bombardier Pub összecsapás óriási küzdelmet ígér, de a bajnoki cím még nem fog eldőlni. A góllövő listán megugrott a mesterhármast szerző Varga Tamás, immáron 14 gólnál jár, mögötte hármas holtversenyben következik a 11-11 találatos Pápai Dezső, Lóki Péter és Mátés Balázs.
M-car Autókereskedés-MÁV Kollégium 2-2
G.: Pápai T. 2, ill. Kult, Lóki
Somogy Sportja-Alibi FC 5-0
G.: Varga T. 3, Varga P., Pajor P.
Win Team-QLR PC Bontó 5-2
G.: Zóka 2, Becsei, Magyar, Komjáti, ill. Nyers 2
Hidromobil-Orci FC 11-2
Gól: Takács N. 5, Kővári 2, Szilvai, Mátés, Váradi, Kollega, ill. Csiszár, Pásti
SM Kapos-Sepra FC 3-3
G.: Balatoni 2, Benedek, ill. Godány, Marci, Sarang
Két Testvér Pizzéria-Bombardier Pub 4-2
G.: Bázel 2, Buchenauer , Brunczvig, ill. Tóth Z. K., Nagy N.
1. |
Somogy Sportja |
9 |
8 |
0 |
1 |
37 |
- |
11 |
24 |
2. |
Bombardier |
9 |
7 |
0 |
2 |
35 |
- |
16 |
21 |
3. |
Hidromobil |
9 |
6 |
2 |
1 |
36 |
- |
15 |
20 |
4. |
Két Testvér |
10 |
6 |
1 |
3 |
30 |
- |
20 |
19 |
5. |
MÁV Koll. |
9 |
5 |
2 |
2 |
28 |
- |
12 |
17 |
6. |
M-car Autó |
9 |
5 |
1 |
3 |
31 |
- |
18 |
16 |
7. |
Sim Team |
9 |
5 |
1 |
3 |
21 |
- |
16 |
16 |
8. |
SM Kapos |
9 |
4 |
3 |
2 |
26 |
- |
21 |
15 |
9. |
Alibi FC |
10 |
3 |
0 |
7 |
16 |
- |
32 |
9 |
10. |
Win Team |
9 |
2 |
2 |
5 |
16 |
- |
32 |
8 |
11. |
Sepra FC |
10 |
1 |
3 |
6 |
24 |
- |
35 |
6 |
12. |
Orci FC |
9 |
0 |
1 |
8 |
12 |
- |
36 |
1 |
13. |
QLR PC Bontó |
9 |
0 |
0 |
9 |
11 |
- |
59 |
0 |
< Előző | Következő > |
---|