Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A kilencedik fordulóval folytatódott, az „amatőr” teremlabdarúgó bajnokság a szennai sportcsarnokban. A játéknapon az eredmények úgy alakultak, hogy ismét átrendeződött a tabella élmezőnye. Négy fordulóval a zárás előtt, még öt csapat esélyes a bajnoki cím megszerzésére. A forduló rögtön két rangadóval kezdődött, hiszen a Pek Snack B.átuszás és a Kacsógép irdatlan nagy csatát vívott egymással, ami végül igazságos pontosztozkodást hozott. A folytatásban a Vörös Sport nehezen törte fel, az ezúttal tompán játszó Zselic Team védekezését, de a végére már beindult a gólgyártás és fölényesen nyertek. Győzelmükkel a Vörös Sportosok ledolgozták azt a hátrányukat, amit a bajnokság elején összeszedtek, így már újra dobogóesélyesnek mondhatják magukat. A Foottball Fan hozta a kötelezőt és így újra éllovasnak mondhatja magát. A Kaposgép már 2-0-ra vezetett a Rákóczis szülők ellen, akik nem adták fel és – ami eddig nem volt rájuk jellemző – hátrányból fordítottak és győztek. Az utolsó mérkőzés hozta a nap meglepetését. A Szeszfőzde egy „agyonnyert” mérkőzést veszített el úgy, hogy 3-0-ra majd 4-1-re is vezetett a Postás ellen, akik viszont nem adták fel előbb szépítettek, majd zsinórban ötször becsengettek ellenfelüknek, így győzelmük teljesen megérdemelt.
Kacsógép-Pek Sanck B.átúszás 3-3
G.: Sipos 2, Magyar ill. Balogh Zs. 2, Harsányi
Vörös Sport-Zselic Team 4-0
G.: Vajda, Püspök, Horváth N. 2
Football Fan-Dr. Car Kft. 5-2
G.: Boros 2, Töczik, Szentes 2 ill. Törő, Zsivicsár Zs.
San Marino-Mark Tattoo 5-3
G.: Varga Z. 2, Varga P, Pál, öngól ill. Ács, Kakukk, Németh K.
Kaposgép-Rákóczis szülők 2-3
G.: Reichert, Marics ill. Szép 2, Bőzsöny
Szeszfőzde-Postás SE 4-6
G.: Ivusza, Ujlaki, Balogh B, Steinmetz ill. Kálmán 4, Szeidl 2
1. |
Football Fan |
8 |
7 |
0 |
1 |
36 |
- |
15 |
21 |
2. |
Pek Snack B.átúszás |
9 |
6 |
1 |
2 |
47 |
- |
29 |
19 |
3. |
Mázli Faktor |
8 |
6 |
0 |
2 |
44 |
- |
32 |
18 |
4. |
Vörös Sport |
8 |
5 |
1 |
2 |
26 |
- |
17 |
16 |
5. |
Zselic Team |
8 |
5 |
1 |
2 |
27 |
- |
28 |
16 |
6. |
Szeszfőzde |
8 |
4 |
1 |
3 |
44 |
- |
33 |
13 |
7. |
Postás SE |
8 |
3 |
2 |
3 |
39 |
- |
38 |
11 |
8. |
San Marino |
8 |
3 |
2 |
3 |
24 |
- |
23 |
11 |
9. |
Kacsógép |
9 |
2 |
4 |
3 |
35 |
- |
37 |
10 |
10. |
Mark Tattoo |
8 |
2 |
2 |
4 |
20 |
- |
28 |
8 |
11. |
Rákóczis szülők |
9 |
2 |
1 |
6 |
25 |
- |
38 |
7 |
12. |
Kaposgép |
9 |
1 |
0 |
8 |
25 |
- |
46 |
3 |
13. |
Dr. Car Kft |
8 |
0 |
1 |
7 |
18 |
- |
46 |
1 |
< Előző | Következő > |
---|