A kilencedik fordulóban elvesztette veretlenségét a Klo-fa. A rangadóit az utolsó fordulókra hagyó együttes az M-car Autókereskedéstől kapott ki hatalmas csatában 3-2 arányban, igaz, továbbra is vezeti a csoportot. A dobogón már csak egy-egy pont a különbség, a FIFA 2005 győzelmével harmadik, és még bármelyik gárda lehet az alapszakasz győztese hármójuk közül, sőt, papíron még a Hidromobil is. Ők négyen, valamint az újra három ponttal gazdagodó Haverok már bejutottak a felsőházba, ebben a csoportban tehát csupán az a kérdés maradt nyitva, hogy hatodikként besurran-e a felsőházba még valaki.A másik ágon hárman már biztosan felsőházi tagok, a dobogós Sim Team, a Somogy Sportja és a H2N2 is elmondhatja ezt magáról, és valószínű a Joker Söröző is a legjobbak közt csatázhat majd. A Police FC, a Balog Üveges és a Kacsógép közül fog kikerülni a maradék felsőházi hely várományosa. A Rákóczis Szülők a fordulóban megszerezte első pontját, bár a mezőnyben egyedüliként ők még nyeretlenek. Nagy rangadón 2-1-re a Sim Team legyőzte a rivális Somogy Sportját, így lépéselőnyben van az alapszakasz elsőségét illetően. A góllövő listát továbbra is 12 találattal Jovánczai vezeti az M-carból, mögötte az ezúttal is eredményes Vincze Zsolt (Kaposvári Egyetem)áll 11 góllal, a Somogy Sportja játékosa, Varga Zoltán pedig immáron holtversenyben 8 egységével a harmadik helyen tanyázik.
Az Irodagép Kupa 9. fordulójának eredményei:
A csoport:
Guargumi - T-T Gránit 3-4
G.. Teller, Hegedűs, Beke ill. öngól, Patak 3
Rákóczis szülők - Postás SE 3-3
G.: Bőzsöny, Gerzsényi, Androkity, ill. Fazekas, Domján, öngól
Haverok - Kaposvári Egyetem 7-2
G.: Kovács G, Pápai D. 3, Pápai T. 2, Beles ill. Vincze, Szabó
FIFA 2005 - Hidromobil 3-0
G.: Kárpáti, Kelemen, Baksa
M-Car Autókereskedés - KLO FA 3-2
G.: Lassú 2, Magyar Cs, ill. Rofrics Zs. 2.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. |
KLO-FA |
8 |
7 |
0 |
1 |
29 |
- |
9 |
21 |
2. |
M-Car Autó. |
8 |
6 |
2 |
0 |
33 |
- |
11 |
20 |
3. |
FIFA 2005 |
8 |
6 |
1 |
1 |
26 |
- |
13 |
19 |
4. |
Hidromobil |
8 |
5 |
2 |
1 |
31 |
- |
7 |
17 |
5. |
Haverok |
8 |
5 |
0 |
3 |
23 |
- |
13 |
15 |
6. |
SM Kapos |
8 |
3 |
0 |
5 |
13 |
- |
19 |
9 |
7. |
T-T Gránit |
8 |
3 |
0 |
5 |
12 |
- |
21 |
9 |
8. |
Postás SE |
8 |
2 |
2 |
4 |
16 |
- |
28 |
8 |
9. |
Kaposvári E. |
8 |
2 |
1 |
5 |
17 |
- |
23 |
7 |
10. |
Guargumi |
9 |
1 |
1 |
7 |
10 |
- |
32 |
4 |
11. |
Rákóczis Sz. |
9 |
0 |
1 |
8 |
9 |
- |
43 |
1 |
B csoport:
Police FC - Kaposflex 0-2
G.: Lukics, öngól
Joker Söröző - Logisztikai Ezred 3-2
G.: Bencze, Lóki 2 ill. id. Ács, Juhász
Kacsógép - Balog Üveges 2-1
G.: Fazekas A. 2, ill. Tábori
Somogy Sportja - SIM Team 1-2
G.: Varga T, ill. Simon R. 2.
H2N2 - Royal Fröccs 3-0
G.: Hortobágyi 2, Juhász P.
B CSOPORT ÁLLÁSA
1. |
SIM Team |
8 |
7 |
1 |
0 |
15 |
- |
4 |
22 |
2. |
Somogy Sportja |
9 |
6 |
2 |
1 |
26 |
- |
9 |
20 |
3. |
H2N2 |
8 |
6 |
1 |
1 |
20 |
- |
7 |
19 |
4. |
Joker Söröző |
8 |
4 |
3 |
1 |
16 |
- |
8 |
15 |
5. |
Police FC |
8 |
3 |
2 |
3 |
8 |
- |
12 |
11 |
6. |
Balog Üveg |
8 |
3 |
1 |
4 |
14 |
- |
12 |
10 |
7. |
Kacsógép |
9 |
2 |
3 |
4 |
7 |
- |
13 |
9 |
8. |
Royal Fröccs |
8 |
2 |
1 |
5 |
10 |
- |
16 |
7 |
9. |
Kapos Flex |
8 |
2 |
0 |
6 |
11 |
- |
20 |
6 |
10. |
Logisztikai E |
8 |
1 |
2 |
5 |
9 |
- |
15 |
5 |
11. |
QLR PC B. |
8 |
1 |
0 |
7 |
10 |
- |
30 |
3 |
< Előző | Következő > |
---|
Címlap írások