2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Végig emberhátrányban játszva is győzött a Pek Snack-B.átúszás

Kaposvári kispályás labdarúgó bajnokság III. osztály A tizedik fordulót rendezték a Maker Autó Kupa városi kispályás labdarúgó bajnokságban. A játéknap első meccsének elején mutatott játék izgalmas találkozót sejtetett, hiszen az első tízpercben hol az egyik-hol pedig a másik csapatnál volt az előny. A játékrész hajrájában aztán az Orci kapott előbb lábra és három góllal elhúzott ellenfelétől. A második játékrészben ezt az előnyt tovább növelték és csupán a hajrában sikerült a Meiszterics FC-nek az eredmény „kozmetikázása”.

A folytatásban az éllovas határozott játékának köszönhetően négy gólos előnyre tett szert a Magiszter FC ellen. A második játékrészre aztán alaposan megváltozott a játék képe, hiszen a Magiszter nem adta fel és folyamatosan jött fel, ami a gólok számában is megmutatkozott. A végjátékban aztán az utolsó másfél perc igazán izgalmasra sikeredett, hiszen ekkor már csak egy gól volt a Matracvarázs előnye. Az éllovas ezt már kibekkelte és a múlthetihez hasonlóan ezúttal is minimális arányú győzelmet aratott. Az Amatőrök gárdája ott folytatta, ahol az elmúlt fordulóban abbahagyta, de ezúttal a jó játékuk eredményesnek is bizonyult. A gyenge napot kifogó Lamello Adrenalinnak csak a második félidő derekán volt némi esélye a pontszerzésre, amit a félpályán túlról kapott gól oszlatott el végképp. A Rákóczis szülők szoros meccsen verték a KO-DI Bt. Halbolt gárdáját, majd a Nyár FC meglepő magabiztossággal fektette kétvállra, a hetek óta gyengélkedő Royal Fröccs-PC Bontó együttesét. A nap utolsó meccse érdekesnek ígérkezett. A Pek Snack B.átúszás gárdája már nem először létszámhiányosan tudott kiállni a mérkőzésre. A végig emberelőnybe játszó Igal, ennek is köszönhetően egy góllal vezetett a félidőben. Ellenfelük – akik már több alkalommal is bizonyítottak hasonló helyzetben – nem adta fel és Cser Gábor vezérletével előbb egyenlítettek, majd további gólokat lőve bebiztosították győzelmüket.

A Maker Autó Kupa 10. fordulójának eredményei:

Orci SC-Meiszterics FC 8-5
G.: Somogyi 4, Kesztyűs 3, Bóna B. ill. Varga D. 2, Répási 2, Szabó.

Matracvarázs-Magiszter FC 6-5
G.: Kelemen 5, Vig ill. Vinczellér 3, Őszi 2.

Lamello Adrenalin FC-Amatőrök 2011 4-7
G.: Orbán E. 3, Fazekas ill. Szántó 2, Rákosa 2, Muretics, Kis-Vajda, Győrfi.

Rákóczis szülők-KO-DI Bt. Halbolt 5-2
G.: Dobos 2, Pápai T., Nikolausz, Szép ill. Bogdán D, ifj. Ács.

Nyár FC-Royal Fröccs-PC Bontó 5-1
G.: Bogdán I. 4, Orsós J. Z. ill. Illés.

Igal-Pek Snack B.átúszás 1-4
G.: Nyögéri ill. Cser 3, Blum.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

1.

Matracvarázs

10

8

1

1

55

-

28

25

2.

Rákóczis szülők

10

8

0

2

35

-

22

24

3.

Pek Snack B.átúszás

9

6

2

1

39

-

23

20

4.

Meiszterics FC

10

6

0

4

55

-

44

18

5.

Orci SC

10

5

2

3

39

-

27

17

6.

KO-DI Bt. Halbolt

8

5

0

3

31

-

21

15

7.

Magiszter FC

10

4

1

5

34

-

34

13

8.

Royal Fröccs-PC Bontó

10

3

0

7

24

-

34

9

9.

Igal SE

10

3

0

7

31

-

45

9

10.

Nyár FC

10

2

2

6

35

-

45

8

11.

Lamello Adrenalin FC

10

2

2

6

37

-

59

8

12.

Amatőrök 2011

9

1

0

8

24

-

57

3

 

imageA következő forduló (11.04) párosítása:16.30 Rákóczis szülők-Pek Snack B.átúszás, 17.15 KO-DI Bt. Halbolt-Matracvarázs, 18.00 Amatőrök 2011-Nyár FC, 18.45 FC Meiszterics-Igal, 19.30 Magiszter FC-Lamello Adrenalin FC, 20.15 Royal Fröccs-Orci SC.