2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Nagy halat fogott a Pek-Snack Balatonátúszás

Share

Kaposvári kispályás labdarúgó bajnokság III. osztály A 24. fordulóval folytatódott a Maker Autó Kupa kispályás labdarúgó bajnokság. A játéknap első meccse a tavasz egyik legnagyobb meglepetését hozta. A Pek-Snack Balatonátúszás gárdája egyébként is az egyik legkitartóbb „óriás ölőnek” számít, hiszen ellenük egyik élcsapat csapat sem mehet biztosra. A tavalyi szezonban is oda-vissza verték a bajnokcsapatot, ezúttal a tavasszal még hibátlan, dobogóra pályázó csapatot állították megoldhatatlan feladat elé. A meccs hatalmas küzdelmet, mint sem szép játékot hozott, melyben a Guargumi kisbüntetőt hibázott. A második játékrész elején a Pek-Snack Balatonátúszás szerzett vezetést, melyet a végéig már nem is engedett ki a kezei közül. A folytatásban a Nyár FC a Magistert, míg a Royal Fröccs a Mark Tattoo-t verte fölényesen. Beindulni látszik a Postás is, ők az eddig nagyszerűen szereplő Rákóczis szülők ellen diadalmaskodtak, akiknek vereségével ismét nyílttá vált a dobogó harmadik helyéért vívott küzdelem. A listavezető ismét egy szoros meccsen van túl. Ellenfele az Amatőrök közel huszonöt percig vezetett is ellenük, majd a Somogy Sportja All Stars előbb egyenlített, majd folyamatosan felőrölte ellenfele ellenállását.

A Maker Autó Kupa 24. fordulójának eredményei:

Pek-Snack B.átúszás-Guargumi 1-0
G.: Cser G.

Magister FC-Nyár FC 3-8
G.: Őszi G. 2, Dobai Á. ill. Pintér Z. 3, Orsós J. 3, Kordé J. 2

Royal Fröccs-Mark Tattoo 6-2
G.: Beles R., Máyer B. 4, Papp R. ill. Ács J., Szabó Zs.

Rákóczis szülők-Postás SE 2-5
G.: Nikolausz G., Kulcsár B. ill. Gólita A. 2, Horváth L., Véber B., Bartal E.

Somogy Sportja All Stras-Amatőrök 2011 6-3
G.: Varga Z., Spilák Sz., Dékány A., Czeider Á., Márton Cs., öngól ill. Valenta F., Kis-Vajda A., Bohár L.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

Somogy Sportja All Stars

22

22

0

0

116

-

34

66

2.

Guargumi

21

17

1

3

119

-

39

52

3.

Rákóczis szülők

23

15

0

8

80

-

63

45

4.

Royal Fröccs

22

14

2

6

76

-

50

44

5.

Meiszterics FC

22

12

3

7

73

-

66

39

6.

Postás SE

21

11

4

6

70

-

54

37

7.

Pek-Snack B.átúszás

23

11

3

9

63

-

62

36

8.

Magister FC

22

10

1

11

88

-

55

31

9.

QLR PC Bontó

22

10

1

11

82

-

73

31

10.

Nyár FC

23

8

5

10

76

-

76

29

11.

Az öreg Hölgy

21

6

2

13

49

-

77

20

12.

Takuma Gorenje Sato FC

22

4

3

15

42

-

88

15

13.

Amatőrök 2011

22

4

2

16

49

-

109

14

14.

Mark Tattoo

23

3

2

18

46

-

90

11

15.

Adrenalin FC

21

3

1

17

49

-

142

10

imageA következő 25. forduló (05.13.) párosítása: 16.30 Meiszterics FC-Rákóczis szülők, 17.15 Mark Tattoo-Adrenalin FC, 18.00 Amatőrök 2011-Royal Fröccs, 18.45 Postás SE-Pek-Snack B.átúszás, 19.30 Az öreg Hölgy-Somogy Sportja All Stars, 20.15 Guargumi-Takuma Gorenje Sato FC, 21.00 QLR PC Bontó-Magister FC.

A 21. forduló elmaradt mérkőzése (05.15.): 20.00 Guargumi-Postás SE.

A 24. forduló elmaradt mérkőzése (05.15.): 17.45 Adrenalin FC-QLR PC Bontó.

A 24. forduló elmaradt mérkőzése (05.22.): 17.00 Takuma Gorenje Sato FC-Az öreg Hölgy.