2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

A Rába ETO nyerte az Újévi Kupát

Share

A Sportpálya 2004 Egyesület a Magyar Olimpia Bizottság támogatásával, húsz csapat részvételével rendezte meg az Újévi teremlabdarúgó tornáját a szennai sportcsarnokban. A szombati csoportból a KIKO és a Gyakadémia jutott biztosan tovább. Vasárnap délelőtt a fiatalokból álló Toponár, kiharcolta a csoportgyőzelmet a rengeteget hibázó RULEZ csapatának szájából. A kora délutáni ötösből az Alibi gond nélkül lépett a negyeddöntőbe, ahova a Dangerous gárdája követte. A legutóbbi torna meglepetéscsapata az One Million ezúttal nem tudott meglepetést okozni. Délután folyamán a Rába ETO kiemelkedett, nem volt kérdéses csoportgyőzelmük. A második helyre a Drink Team futott be. A negyeddöntők a várakozásnak megfelelően kiélezett küzdelmeket hoztak, melyből a Dangerous, a KIKO, az Alibi, végül pedig a Rába ETO lett résztvevője az elődöntőnek. Az elődöntők, majd a harmadik helyért és a végén a döntő is szoros küzdelmeket hozott, a győzelmet végül a Rába ETO szerezte meg a KIKO csapata ellen.

Képek

A csoport eredményei: KIKO-Törpifjoncok 2-0 G.: Ölbei R. 2. Zrínyi old but gold-Gyakadémia 2-5 G.: Vadász, Varga ill. Czonev 2, Deák, Balogh, Száraz. KIKO-Bokaficam 5-2 G.: Marosvölgyi 2, Ölbei M., Hampuch 2 ill. Ricardo, Galambos. Zrínyi old but gold-Törpifjoncok 2-5 G.: Vadász, Varga ill. Vadas 4, Ferencz. Gyakadémia-Bokaficam 3-2 G.: Deák, Czonev, Balogh ill. Törzsök, Ricardo. KIKO-Zrínyi old but gold 4-1 G.: Marosvölgyi, Ölbei R., Ölbei M. 2 ill. Posta. Törpifjoncok-Gyakadémia 2-8 G.: Romolhatatlan G., Vadas 2 ill. Balogh, Deák 3, Tamás, Száraz 2, Gallai. Zrínyi old but gold-Bokaficam 4-4 G.: Varga 2, Huck, Répási ill. Nagy, Wolf, Törzsök, Pálfi. KIKO-Gyakadémia 2-1 G.: Szaka, Ölbei M. ill. Balogh. Törpifjoncok-Bokaficam 8-2 G.: Vadas 8 ill. Nagy, Ricardo.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

KIKO

4

4

0

0

13

-

4

12

2.

Gyakakadémia

4

3

0

1

17

-

8

9

3.

Törpifjoncok

4

2

0

2

15

-

14

6

4.

Zrínyi old but gold

4

0

1

3

9

-

18

1

5.

Bokaficam

4

0

1

3

10

-

20

1

B csoport eredményei: Pek Snack Team-Adrenalin FC 2-2 G.: Cser 2 ill. Hetényi, Bondor. Barátok közt-Toponár 2-2 G.: Merkl, Kósa ill. Szikszai, Kesztyűs. Pek Snack Team-RULEZ 1-2 G.: Szabó D. ill. Németh N, Katalin. Barátok közt-Adrenalin FC 8-1 G.: Téglás 2, Merkl, Végh, Belovics, Vida K, Kósa 2. ill. Fazekas. Toponár-Rulez 3-2 G.: Szikszai 2, Vincze ill. Németh N. 2. Pek Snack Team-Barátok közt 1-1 G.: Szabó Á. ill. Belovics Adrenalin FC-Toponár 4-7 G.: Takács 2, Molnár, Bondor ill. Szikszai 3, Vincze 2, Illés, Falka. Barátok közt-Rulez 1-2 G.: Téglás ill. Horváth Á, Németh P. Pek Snack Team-Toponár 3-4 G.: Cser 2, Király ill. Szikszai 3, Vincze. Adrenalin FC-Rulez 0-7 G.: Katalin, Horváth Á, Tarró, Németh P. 2, Németh N, Pálmai.

B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Toponár

4

3

1

0

16

-

11

10

2.

RULEZ

4

3

0

1

13

-

5

9

3.

Barátok Közt

4

1

2

1

12

-

6

5

4.

Honvéd Gang AC

4

0

2

2

7

-

9

2

5.

Adrenalin FC

4

0

1

3

7

-

24

1

C csoport eredményei: Dangerous-Gyarmat FC 6-0 G.: Fazekas 2, Keller 2, Szerelem 2. Csököly-One Million 1-2 G.: Vajda ill. Nagy A. 2. Dangerous-Alibi FC 0-2 G.: Jutai, Kálmán. Csököly-Gyarmat FC 4-0 G.: Orsós 2, Bognár 2. One Million-Alibi FC 2-6 G.: Nagy A. 2 ill. Kálmán, Tábori, Beke, Jutai 2, Vendriczki. Dangerous-Csököly 2-2 G.: Szegi 2 ill. Bognár, Pór. Gyarmat FC-One Million 2-5 G.: Kurucz, Szulimán ill. Nagy, Cser 2, Kulcsár, Krautner. Csököly-Alibi FC 1-0 G.: Bognár. Dangerous-One Million 2-1 G.: Szegi 2 ill. Nagy. Gyarmat FC-Alibi FC 1-6 G.: Diviánszki ill. Vendriczky 2, Kálmán, Weing, Tábori.

C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Alibi FC

4

3

0

1

14

-

4

9

2.

Dangerous

4

2

1

1

10

-

5

7

3.

Csököly

4

2

1

1

8

-

4

7

4.

One Million

4

2

0

2

10

-

11

6

5.

Gyarmat FC

4

0

0

4

3

-

21

0

D csoport eredményei: Drink Team-Rába ETO 2-4 G.: Fazekas, Papp M. ill. Varga T. 2, Márton, Víg. Postás SE-QLR PC Bontó 2-2 G.: Kocsis, Mike ill. Nyers, Imre. Drink Team-M-Car Autókereskedés 3-2 G.: Sáfár 2, Fazekas ill. Pápai, Horváth L. Postás SE-Rába-ETO 3-4 G.: Pajor G. 2, Pajor P. ill. Golita, Kocsis, Domján. QLR PC Bontó-M-Car Autókereskedés 2-3 G.: Lendvai, Búzás ill. Horváth L. 2, Magyar Cs. Drink Team-Postás SE 6-3 G.: Sütő 3, Sáfár, Fazekas, Lakatos ill. Kocsis 2, Golita, Rába-ETO-QLR PC Bontó 7-0 G.: Nieselberger, Márton 2, Farkas, Pajor P, Varga T, Czeider. Postás SE-M-Car Autókereskedés 2-4 G.: Horváth L. 3, Magyar L. ill. Golita, Kocsis. Drink Team-QLR PC Bontó 3-1 G.: Sütő 2, Lakatos ill. Búzás. Rába-ETO-M-Car Autókereskedés 3-0 G.: Farkas, Varga T. 2.

D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Rába ETO

4

4

0

0

18

-

5

12

2.

Drink Team

4

3

0

1

14

-

10

9

3.

M-Car Autókereskedés

4

2

0

2

9

-

10

6

4.

Postás SE

4

0

1

3

10

-

16

1

5.

QLR PC Bontó

4

0

1

3

5

-

15

1

Negyeddöntők:Toponár-Dangerous 0-1 G.: Fazekas. KIKO-Drink Team 2-1 G.: Marosvölgyi, Borsos ill. Sütő. Alibi-Gyakakadémia 2-1 G.: Jutai 2 ill. Balogh Á, Rába ETO-RULEZ 1-0 G.: Varga T.

Elődöntők: Dangerous-KIKO 1-1 (büntetőkkel: 2-3) G.: Vajandt Gy, ill. Ölbie, Alibi-Rába ETO 1-2 G.: Vendriczky ill. Varga T, Farkas.

Harmadik helyért: Alibi-Dangerous 1-2 G.: Jutai ill. Szegi 2. Döntő: KIKO-Rába ETO 1-2 G.: Szaka ill. Farkas.

Különdíjasok-legjobb kapus: Sulcz Richárd (KIKO). gólkirály: Vadas András (Törpifjoncok) lett 14 góllal.