2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Megvan a Win Team 2010 első pontja 2014-ben

Irodagép Kupa Kaposvár Az Irodagép Kupa hetedik fordulójában megszerezte első pontját a Win Team 2010, mégpedig az M-car Autókereskedés ellen, gólgazdag ki-ki találkozón. A listavezető a várakozásnak megfelelően tarolt a sereghajtó ellen, bár utóbbiból Nyers Milán mesterhármasával a góllövő lista élmezőnyébe került. A Zöld 7 Presszó a MÁV elleni sikerrel már dobogós, az utóbbi hetekben elkapta a fonalat a csapat, igaz, a harmadik helyhez kellett az is, hogy a Két Testvér rangadót bukjon a Milf FC ellen. Az elmúlt forduló halasztott mérkőzésén a Bombardier Pub legyőzte a MÁV csapatát, és araszol felfelé. Legutóbb a Sim Teamet is magabiztosan verte. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt jól látszik, hogy két fő bajnokesélyes maradt, azonban az megjósolhatatlan, kik folytatják az alsó-, illetve felsőházban, hiszen a közepe rendkívül zsúfolt a tabellának. A góllövő listán továbbra is Sándor Gergely maradt az élen, immáron 14 góllal, igaz, tömörödik a mezőny, mögötte Takács Norbert áll 13 egységgel, tőle szintén eggyel van lemaradva Varga Tamás 12 góllal, Tápi Tamás pedig 11 gólnál jár.

Bővebben:

Fontos meccset nyert a Kacsógép

Amatőr teremlabdarúgó bajnokság Szenna A hatodik fordulót rendezték az amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A játéknap első mérkőzésén a Rákóczis szülők az első félidő hajrájáig tudott ellenállni, az ezen a mérkőzésen a megszokottnál visszafogottabban játszó Alibinek, de a listavezető a második félidőben már igazolta a papírformát és biztosan győzött. A Mark Tattoo is derekasan helytállt a CD BOX ellen, de a végjátékban a nagyobb rutin döntött. A WIN Team-nak nem okozott gondot, a lelkes Adrenalin FC legyőzése, akik ezúttal nem tudtak a kapuba találni. A Dr. Car Kft. némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten verte 3-0-ra, az indiszponáltan játszó Mracskó Mihály gárdáját. A forduló rangadóján a Kacsógép jobban összpontosított és motivált játékkal verte, a szárnyaszegetten küzdő 80-as évek eszpresszó gárdáját, győzelmével megerősítette helyét a közvetlen élbolyban. A nap utolsó mérkőzésén a Football Fan könnyed játékkal verte a VBK Somogy Sportját, így őrzik dobogós helyüket. A következő fordulóban a közvetlen élboly csapatai nem játszanak egymás ellen, így a táblázaton nagy mozgás nem várható.

Bővebben:

Büntetett az Alibi

A Sportpálya 2004 Egyesület idei harmadik tornájára került sor szombaton. A téli szezonban immáron második alkalommal nevezett 20 együttes az egyesület tornájára, így a szennai sportcsarnok mellett a Rákóczi iskolába is helyt adott egy selejtező csoportnak. A www.sportpalya2004.hu torna bővelkedett izgalmakban. A kora reggeli csoport, a nap egyetlen simának mondható befutóját hozta, hiszen hamar eldőlt, hogy a Magyaregres és a Váratlan lesz a befutó. A folytatásban a többszörös kupagyőztes CD BOX-ra alaposan ráijesztettek az ellenfelek, hiszen két mérkőzés után egyetlen ponttal álltak a táblázaton. Az elmúlt szezonban még a Rákóczit erősítő Addo vezérletével aztán feltámadtak és végül a Falábúak mögött másodikként léphettek tovább. A C csoportban, melyet a Rákóczi iskolában rendeztek kiemelkedett a Zöld Hetes Presszó, de a második továbbjutó hely csak az utolsó meccsen dőlt el, itt a REÁL lett a befutó. Az utolsó csoportban nem igazán ment a tartalékos M-Car-nak, így a Kisgát FC és az Alibi akadálytalanul jutott a negyeddöntőbe. Itt kezdésként a Kisgát futtából verte a REÁLT, majd a CD BOX (mely a selejtező után még focizott levezetésként műfüvön  vagy másfél órát) nagy küzdelemben verte a Magyaregrest (ők a Kaposszerdahely ellen nagypályás edzőmeccsel a lábukban érkeztek vissza). Hihetetlenül izgalmas büntetőcsatát hozott a Zöld Hetes-Alibi párharc, melyben az Alibi nyert 10-9-re, majd a Váratlan szintúgy a büntetőkre bízva a sikerét nyert a Falábúak ellen. Az elődöntőben CD BOX minimális arányban verte a Kisgát FC-t, majd ismét jött az Alibi és 2-2 után megint higgadtságuk döntött, mely ezúttal döntőt ért. A kisdöntőben a Váratlan 4-2-re verte a Kisgát FC-t, majd a fináléban az Alibi ügyesen kihúzta a rendes játékidőt gól nélküli döntetlennel a rengeteg lehetőséget elhibázó CD BOX ellen, majd a büntetőpárbajban Závecz kapus hathatós segítségével ismét jobbnak bizonyultak, így megnyerték a tornát.

Bővebben:

További cikkeink...

Focivilág
A foci specialista

Támogató

A programok a NEA pályázatból valósulnak meg.

Támogató